ahol a világ véget ér ⌞yoonkook⌝

Cím: Ahol a világ véget ér
Korhatár: +16
Párosítás: YoonKook/SugaKook [Suga/Yoongi x Jungkook]
Terjedelem: 1 fejezet [egyperces]
Figyelmeztetések: erőszak, világvége, slash
Tartalom: A világ a végét járja, Yoongi pedig nem érti, hogy a közelgő vég, a szerelem, vagy a folytonos stresszhelyzeteket mentek az agyára.

Ahol a világ véget ér

Emlékszem, milyen értetlen mosollyal pillogtam az emberekre, mikor azt mondták nekem: "Észre sem vesszük, milyen gyorsan jár el felettünk az idő". Nem hittem nekik, hogy is tehettem volna? Gyerek voltam, naiv, azt gondoltam, ez is olyan butaság, mint a Télapó, vagy a Fogtündér. Kitalálják, aztán addig eszed, még valaki rá nem ébreszt, hogy ez nem így működik. 

Nos, vagy nekik volt igazuk, vagy elfelejtettek csöngetni nekem, hogy haha, bevetted. 

Yoongi nagyot sóhajtva tekint körbe, azonban nem lát túl messzire a sűrű gumóba gyűlt, fekete füsttől. Valahol megint felrobbanhatott valami, bár ez már mindennapos ezen a bolygón - azaz, ami megmaradt belőle. Valaha a Földnek csúfoltuk, de annak a mai már csak árnyéka. Itt már semmi sincs, ami az Élet pozitív oldaláról árulkodna. 

Nem emlékszem, mikor láttam utoljára bármit is, ami arra emlékeztetne, milyen jó volt itt egyszer, régen. 

Milyen furcsa... Most csak ül itt, csendben, ezen a haldokló vidéken, figyeli, ahogy pár méterrel a talpa alatt elhalad néhány ember, hangosan rikoltozva - hangjukban érezhető a halálfélelem, amire úgy fest, Yoongi már immúnis. 

Lemehetne, megpróbálhatna segíteni rajtuk, de tudja mi történik, és a világért - micsoda vicc - sem avatkozna közbe - érdeke, hogy ne tegye. Ismeretlenek tévedtek az Ő területükre, és amíg van itt kifosztatlan bolt, víz, és áram, bizony, nem áll szándékukban tovább állni. 

Hozzájuk tartozik, bár szégyelli, de másképp, hogy is lenne esélye túlélni? És ez még nem a fő kérdés. Ha csak a maga élete volna emiatt veszélyben, bánja is Ő, inkább meghal, mintsem szolgáljon ezeknek a lelketlen, önző marhának - de itt jön a lényeg. Jungkookot vele együtt hajítanák ki, ketten pedig tehetetlenek, előbb-utóbb úgy is meghalnának. A fiatalabb immunrendszere amúgy sem hihetetlen erejéről híres - így hát csírájában fojtotta meg a kósza gondolatot is, miszerint  valaha elkerülhetnek majd innen, egy jobb helyre, élve. 

Az első fegyverdörrenésre kapja fel a fejét, majd mély levegőt vesz. A hangos robajt valószínűleg képtelen lesz megszokni, hiába hallja minden nap. Életeket oltanak ki, ártatlan, élni akarókét, akik sokszor fikarcnyi veszélyt sem jelentenek - még is megteszik. Hogy miért? Mert itt már mindenki őrült, és a finálét táncoló élőhelyünk, a benne élőkkel együtt, nemes egyszerűséggel, kifordult önmagából. Tégy, amit akarsz, magad írod a szabályokat. Húzod, ameddig húzod, egyel több, vagy kevesebb, már úgy sem számít. Szép lassan tűnünk majd el innen, undorító, vérző sebeket hagyva ezen a csodálatos helyen. 

Újra, és újra eldörren a pisztoly, de senki sem kiállt már. Magában fohászkodik, hátha a szerencsétlen Jacksont küldték le darálni - ha annak pisztoly kerül a kezébe, ijedtségében úgy sem talál majd el senkit... Ennek épp ezért ilyen kicsi a valószínűsége, de a remény hal meg utoljára. 

Még erről is a hülye fizika jut eszembe, pedig sosem voltam nagy ész belőle. Viszont, valami oknál fogva ez megragadt bennem: ha halálos találatot kapsz, ami abban a pillanatban, hogy eltalál, megöl, nem fogod hallani, hogy elsült a fegyver - a golyó gyorsabb a hangsebességnél.  Lényegben, olyan hamar purcansz ki, hogy észre sem veszed. 

Szeret a tetőn ülni. Szép innen a kilátás, még akkor is, ha a környék körülette agonizál. Bár, most, hogy ez a fránya, fekete füsttakaró letelepülni látszik, a látkép is torzul, legnagyobb bánatára. Ő maga is kezdhet begolyózni, ha szépséget fedez fel a planétánk haláltusájában? Főként akkor, ha ez az Ő vesztével is jár majd. 

Megrántja a vállát, nem felettébb érdekli a válasz a benne megfogalmazódott kérdésre. Megvárja, hogy lemenjen a Nap, és még mielőtt kezdetét venné az éjszaka brutális harca, szépen bevonul a számára fenntartott szobába, de előtte mindenképp előkeresi szerelmét, megbizonyosodik róla, hogy nincs nagy baja, mert anélkül valószínűleg nem tudná álomra hajtani a fejét. 

- Nem szeretem, mikor csak úgy eltűnsz, tudod? - ismerős, angyali hang simogatja a hallójáratait, ahogy eléri a fülét, majdhogynem felhümmög: az emlegetett szamár lépett ki a feljáró ajtaja mögül. 

Imádja, még azt is, ahogy a másik hozzászól. Túl gyönyörűnek tűnik Ő egy ilyen nyakatekert világba, egyszerűen, Ő maga a jóság, az angyali, ártatlan báj.

Félti. Baromira félti, épp ezért létfontosságú, hogy mind a ketten életben maradjanak. Yoongi vigyáz rá, még a széltől is megóvja, Ő pedig továbbra is ez a szerethető, ártatlan csillagvirág marad, ami egyet jelent a létezés értelmével - az idősebb számára legalábbis, biztosan.

- Én meg mikor meggondolatlan vagy, és kijössz. Nem látod, mekkora füst van? Nem tesz jót neked - halkan beszél, szeretne mérges lenni, de képtelen.

A másik olyan ártatlan, és csak akkor jön ki a tiltása ellenére, ha muszáj. Most úgy tűnik, aggódott miatta, ez pedig az idősebb kemény szívét hirtelen úgy meglágyítja, hogy nem képes dühöt érezni irányába. Illegálisnak kellene lennie az ilyesféle elbűvölő személyiségnek. Milyen kár, hogy most jött el az ő idejük. Még is, szerelmesnek lenni egy világban, ahol szinte visszaszámolható, mennyi idő van még hátra a végleges és megsemmisítő hullámig, elképesztő érzés.

Jungkook az ő menedéke, ahova akkor rohan, mikor szüksége van reményre. Egyetlen apró szikrára, ami tartja benne a lelket, hogy holnap megint felkeljen, parancsra öljön, azért, hogy a fiatalabbat biztonságban tudhassa. Vér tapad a kezéhez - kiéhez nem? -, de egy cseppet sem bánja, amíg ez a fiatal, a nehéz idők ellenére sem meggyötört mosolyt láthatja nap, mint nap.

- Menjünk be. Az, hogy te nem vagy beteg, nem jelenti, hogy rád jó hatással van! - szűkös szemekkel mered rá a fiatalabb, mire kelletlenül felnevetve fogja meg vékony csuklóját, és húzza közelebb magához.

Szerencsére a vérrontás már véget ért odakint. Biztosan hallotta a fiatalabb is, de tudja, jobb, ha nem akad ki miatta. Mivel állapota okán harcképtelen, Őt tudásáért és ápolásért tartják el, ehhez pedig kötél idegek kellenek. Vagy, nagyon jó színészi készség. Ő az utóbbival rendelkezett, Yoongi pedig mindig ott volt neki, ha egy esetleges éjszakai kiborulás esetén támaszra volt szüksége.

Az idősebb mosolyogva áll fel, bár húz a szíve azért, amiért lemarad a naplementéről, még is, elmegy az érzés mellett. Bár, ki tudja, az is lehet, hogy ez volt az utolsó, amit végignézhetett volna. Ez esetben meg nem érdekli - ha tényleg közel a végjáték, akkor az utolsó perceit is a fiatalabb kezét fogva, hamvas ajkát becézgetve, egy sötét sarokban kívánja eltölteni.